Lamborghini Diablo VT adatai:

 

A Lamborghini 1985-től kezdte el gyártani a híres Countach utódjának szánt Diablo szuper sportautóját, mely sikerességében még elődjén is túltett. A szó spanyolul ördögöt jelent. Első adásvételre csak 1990 január 21-én került sor alap áron 240.000 dolláron. Az autó erejét az 5,7 literes legendás Lamborghini V12-es motor szolgáltatta, bizonyos újításokkal, mint a HOC, vagy a számítógép által vezérelt többpontos üzemanyag befecskendezés, mely így 492 lóerőt volt képes kiadni magából 579 nm-es nyomatékkal a hátsó kerekeket meghajtva. 100 km/h-t 4,1 másodperc alatt volt képes gyorsulni, ehhez 325 km/h-s végsebesség párosult. A Lamborghini Diablonak több változata készült. Az első a Diablo VT (1. verzió) Roadster volt. 3 évvel a Diablo értékesítésének megkezdése után némi változtatásokat eszközölt a Lamborghini cég, mégpedig megpróbáltak még specializáltabb autót készíteni, ezáltal kívánták a vevői kört szélesíteni. A Diablo alapmodelljének kínálatát bővítették kormányszervóval, összkerék meghajtással, melyhez az első kerék méretét módosították, 4 dugattyús Brembo féknyergeket tettek fel, felújították a műszerfal külsejét, a felfüggesztés számítógépes vezérlésű lett, mely az ütéselnyelő képességét fokozta az autónak. Az ABS viszont még hiányzott a modellből. A Diablo VT-nek készült cabrio változata is.


Vissza a tetejére